Miért a “kulturálisan és nyelvileg sokszínű” már a múlté

Ismerj meg két ausztrált. Az egyik olaszországi bevándorlók gyermeke, otthon olaszul beszél, jól fizető vállalati munkahelyén pedig angolul. A másik egy munkás, aki menekültként érkezett Ausztráliába Mianmarból; annak ellenére, hogy évek óta itt él a családjával, még mindig kihívást jelent számára az írott és a beszélt angol.

Két ausztrál, két nagyon különböző élettapasztalattal a gazdasági lehetőségekhez és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében. Sok kormányzati szerv szemében azonban egy fontos szempontból azonosak: “kulturálisan és nyelvileg sokszínűek”, vagy CALD.

Amióta Ausztrália hivatalosan is elismerte a multikulturalizmust, a kormányok és a közösségi szervezetek felismerték, hogy a sokszínű társadalomban egyes közösségek és egyének szolgáltatásokhoz való hozzáférése és a politikai döntéshozatalban való részvétele akadályokba ütközik.

Az ezen akadályok kezelésére tett kísérletek szükségszerűen magukban foglalják a közösség azon részeinek azonosítását és címkézését, amelyekről úgy gondolják, hogy különleges kulturális jellemzőkkel és kulturális szükségletekkel rendelkeznek. Az évek során az ezekre utaló rövidítések körforgása alakult ki. Az egyik a nem angolul beszélő háttér (NESB) volt, amely az egykor “etnikai” közösségeknek nevezett közösségek helyettesítő mutatójává vált. Az 1990-es évekre a NESB-t leegyszerűsítőnek, anakronisztikusnak és potenciálisan lekezelőnek tekintették, és a legtöbb kontextusban felváltotta a CALD megjelölés.

A CALD definíciói nincsenek kőbe vésve, de a gyakorlatban általában az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) iránymutatását követik: ha valaki a tengerentúlon született, és otthon nem angolul beszél, vagy nem beszél angolul, akkor kulturálisan és nyelvileg sokszínű. (Megjegyzendő, hogy az ausztrál őslakosok és a Torres-szoros-szigeteki ausztrálok jellemzően nem tartoznak sem a NESB, sem a CALD kategóriába.)

Senki sem vonja kétségbe, hogy jó, ha vannak adatok az ausztrál társadalom etnolingvisztikai összetételéről: ha nem vesznek számba, láthatatlan vagy, és a láthatóság és a képviselet mindannyiunk számára fontos. Az biztos, hogy a régóta tartó erőfeszítések, amelyek célja a CALD ausztrálok képviseletének feltérképezése a közszféra ügynökségeiben és azok ügyfélkörében, a kormányok dicséretes aggodalmát fejezik ki a szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosításával kapcsolatban.

De a sokszínűség és befogadás területének egyre növekvő számú szakértőjéhez és gyakorlójához tartozom, akik meg vannak győződve arról, hogy a CALD kifejezésnek lejárt a napja. Sőt, azt állítom, hogy maga a kifejezés használata valóban elavult gondolkodásmódot tükröz az ausztrál multikulturalizmus természetéről.

Új nyelv, régi gondolkodás?

A probléma az, hogy a CALD-hez hasonló fogalom egyszerre túl tág és túl szűk.

Hadd magyarázzam el, mire gondolok. A CALD túl tág fogalom abban az értelemben, hogy – ahogy a Diversity Atlas kollégám, Nivy Balachandran írta itt – indokolatlanul “egyetlen tompa kategóriába sűríti a… kulturális identifikációk árnyalatait”. Az, hogy valakit “CALD-háttérrel rendelkezőnek” nevezünk, keveset árul el arról, hogy mennyire hajlamos a kulturális alapú kirekesztés megtapasztalására. (Gondoljunk csak a fentebb említett két ausztrál “CALD” háttérrel rendelkező ausztrál példájára).

Hasonlóképpen, semmit sem mond el az interszekcionalitás rájuk gyakorolt hatásairól – arról, hogy etnikai vagy nyelvi kisebbséghez való tartozásuk nemükkel, szexuális orientációjukkal vagy társadalmi-gazdasági helyzetükkel kölcsönhatásban hogyan teszi őket a marginalizáció fokozott kockázatának kitetté. Röviden: nem végez túl jó munkát annak feltárásában, hogy hol rejlik a kulturális gyökerű kirekesztés lehetősége – ami az emberek kulturális hátterére vonatkozó adatok gyűjtésének elsődleges célja.

Ez nyilvánvalónak tűnik. De azt hiszem, a nagyobb probléma a CALD-dal az, hogy túl szűkszavú. Gondoljunk csak vissza az ABS által kínált iránymutatásra, amelyet a közszféra intézményei országszerte alkalmaznak a gyakorlatban: ez a születési hely, a származás és az angol nyelvtudás összevonása. Más szavakkal, ha valaki helyi születésű, angolul beszélő angol-kelta ausztrál, vagy aboriginal vagy Torres Strait Islander ausztrál, akkor nyilvánvalóan nem lehet “kulturálisan és nyelvileg sokszínű”.

Ezen a fronton a CALD rossz üzenetet küld mind az általa bevont, mind a kirekesztettek számára. Az angolok számára az ő kultúrájukat nemzeti alapértelmezettként emeli ki, miközben egyidejűleg elutasítja azt, mint ami nem része a “kulturális sokszínűségnek”. A nem angoloknak azt mondja, hogy ők “sokszínűek”, mert eltérnek ettől a feltételezett alapértelmezettől.

Ez a kettősség, amelyre a CALD koncepció implicit módon hivatkozik, súlyos hibát jelent abban, ahogyan ebben az országban néha még mindig beszélünk és gondolkodunk a kultúráról és a multikulturalizmusról, évtizedekkel azután, hogy Ausztrália mint angol-kelta monokultúra gondolata kiment a divatból. (És ez még azelőtt történt, hogy eljutnánk ahhoz a problematikus elképzeléshez, hogy az ausztrál őslakosok valahogy még inkább elkülönülnek az alapértelmezettől, mivel a CALD szokásos rubrikájában nem számítanak bele.)

A szükségleteken, nem pedig az identitáson alapuló nyelv

A kormányzat és a közösségi szektor tehát egy olyan módot keres arra, hogy a kulturális különbségekről és a kulturális alapú kirekesztésről olyan kifejezésekkel beszéljen, amelyek megerősítik az ausztrál társadalomban jelen lévő összes kulturális hagyomány fontosságát – és amelyek nem erősítik meg az elavult kettősséget, és nem tulajdonítanak az egyéneknek és közösségeknek olyan identitáscímkét, amely nem feltétlenül értelmes számukra, vagy nem tükrözi, hogyan látják a helyüket az ausztrál társadalomban.

Én ebben a szakaszban nem tennék kemény és határozott kijelentéseket arról, hogy milyen kifejezés vagy kifejezéskészlet – ha van ilyen – lépjen a CALD helyébe. De úgy gondolom, hogy lefektethetünk néhány szellemi vezérfonalat ahhoz, hogy a kormány és a közösségi szektor hogyan alakíthatná ki a kulturális sokszínűség jobb nyelvezetét.

Alapvetően el kell távolítanunk retorikánkat attól a gondolattól, hogy az egyéneket és közösségeket olyan kifejezésekkel címkézzük, mint “multikulturális”, “sokszínű” vagy “kisebbségi”. Ehelyett új terminológiára van szükségünk, amely az emberek szükségleteire helyezi a hangsúlyt, nem pedig az identitásukra – mert ezek a szükségletek azok, amelyek relevánsak, amikor a politikaalkotásról és a szolgáltatások nyújtásáról van szó.

A következő hetekben további gondolatokkal fogok hozzájárulni ahhoz, hogy milyen kifejezéseket használhatnánk, hogy biztosítsuk, hogy olyan nyelvezetet használunk, amely nem idézi fel szükségtelenül a “mi és ők” megosztottságot, és nem fedi el a különböző kulturális közösségek sajátos igényeit – mert akár tetszik, akár nem, a sokszínűségről való beszédmód tükrözi és formálja a sokszínűségről való gondolkodásunkat.

A Sokszínűségi Atlasz egy adatelemző eszköz a munkaerő sokszínűségének mérésére. Úgy tervezték, hogy a vállalkozások és szervezetek sokféleségkezelési stratégiáihoz informáljon, hogy boldogulni tudjanak a globalizált világban. Vegye fel a kapcsolatot konzultációért a [email protected]

címen.